szakácsképzés

Az Eurest Kft. első betanított szakács képzése véget ért

2017. február 10-én, végéhez ért az Eurest Kft. első betanított szakács képzése, amelyet 2016 őszén indítottunk, azzal a szándékkal, hogy az ambiciózus, tenni akaró kollégák betanítása által pótoljuk a szakemberhiányt. A képzés teljes tananyagát az Eurest kft. munkatársai írták és oktatták a lelkes, fejlődni akaró kollégáknak. 17 tanuló vizsgázott gyakorlatban, és olyan elméleti tárgyakból, mint élelmiszerbiztonság, anyagismeret, technológiai ismeretek, gasztronómiai ismeretek, munka és balesetvédelem. A „száraz” tananyagon túl sikerélményt, sok bíztatást és segítséget kaptak oktatóiktól és az egységvezetőiktől. Nem kis tananyag, nem kis munka, és nem kis kihívás volt a részvevőknek felnőtt fejjel, munka mellett, sok hosszú év után újra tanulni, készülni és vizsgázni. A gyakorlati vizsgát követően a betanított szakácsaink ünnepélyes keretek között, csillogó szemmel vehették át okleveleiket a Taverna Szakiskolában.